Hackerek európa körül

Két magyar hacker útja és élményei Nyugat-Európában. Elképzeléshez méreten kevés pénzzel, de annál több önbizalommal megindulunk Nyugat-Európába és felfedezzük a számunkra egyenlőre ismeretlen vidéket :)

Friss topikok

Szállás - hackerspacek

2011.06.27. 13:08 EQ

Költségcsökkentés egy módszere ha a szállást okosba oldjuk meg. Vadkemping, csövezés vagy ismerősök keresése akik szállást tudnak illetve segítséget, tippeket nyújtani az út alkalmával. Ismerőseink nem igazán akadnak ezekben az országokban mint a szervezés során kiderült, viszont hasonló érdeklődésű emberek annál inkább.

Tavaly nyáron felugrottam a hspbp-be egy kis club mate-ért (jut eszembe ebből alaposan fel kell majd tankolni a németországi utankon) és épp egy francia vendégük volt, aki eldöntötte, hogy elbiciklizik Indiába. Ezúttal is respect neki, nem kicsi teljesítmény akárhány nap alatt is szándékozta megtenni. Nekem 50km 1400méternyi szintkülönbséggel is odavágott egy nap alatt :)

Ezzel az emlékkel élve, eszembe jutott hogy jó lenne hasonló érdeklődésű embereket találni akik esetleg szívesen találkoznak velük, jobb esetben még szállást is biztosítanának így felötlött a dolog, hogy megkeresem a hackerspace-eket.

2011. július 23.-án meg is kerestem szám szerint 29 darabot körülbelül úgy hogy azok útba is essenek. A levelet két részre bontottam, pár rövid bevezető sor azok számára akiket nem érdekel a teljes tartalom, csak a lényeg és el tudják dönteni azt hogy abszolút nem szándékoznak velünk foglalkozni, majd egy hosszabb terjedelmes rész ahol leírom a történetet pár sorban, célokat és hogy miért is keresem őket.
Természetesen senkitől sem várunk el semmit, viszont hálásak leszünk ha mégis kapunk bármit. Ha valaki csak találkozni szeretne velünk, esetleg segítene bemutatni a várost vagy eljönne sörözni azt szívesen vesszük és bátorkodunk elfogadni egy két felajánlást is ha tudnak nyújtani szállást.

Azóta pár "eredmény" is született. A közösségi szellem ismét nem hazudtolta meg magát, bár több válasz levelet vártam (természetesen számunkra negatív válasszal), de ami késik nem múlik, majd válaszolnak azok is akik esetleg még gondolkoznak a dolgon vagy épp a nyári vakációjukat töltik.

A levél hajnal környékén startolt egész pontosan 01:14-kor, ezt követte egy hosszabb alvás a részemről, majd a leveleim böngészése és kellemes meglepetés.
4belga címről (29 címben voltak listák is) rögtön kettő válasz érkezett, később egy harmadik is.
ptr_ szívesen fogad minket Brüsszelben az hsbxl nevében :)
Következő levélben Job Joossen csak továbbította a levelünk, majd következő levelében egy nagyon jó alternatívát ajánlott, vagyis keressük meg a signal.hackerspace.org podcast szerkesztőit és esetleg kérjük meg őket, hogy kis reklámot toljanak nekünk.
Majd Mike írt Ghent-ből, hogy szívesen lát minket.
Asbjørn Sloth Tønnesen tippjeként egy kontakt a Koppenhágai Labitat hsp-hez.
Domen Kožar, szívesen lát minket a Kiberpipa nevében Ljubljana-ban (Szlovénia) ha a megadott időben megyünk, egyéb időpontokban már elfoglalt.
Samuel Lesueur Párizsban szállást biztosít illetve körbevezet ha nem munkanapon érünk oda.
Psytek sajnos nem tud minket fogadni Brooklynban (NY), de szívesen lát minket a keddenként 7 és 10 között bármikor benézhetünk hozzájuk ha arra járunk. Később kiderült hogy nem látta hogy a signalos listára írtam és azt hitte hogy közvetlen neki küldtem :) Sajnos közölnöm kellett vele hogy időhiányban kihagyjuk Brooklyn-t :)
Hollandia, Utrecht-be invitált meg minket zkyp, 2levél alatt annyira felkeltette érdeklődésem, hogy szerintem beiktatjuk mint várost az útba és inkább Amsterdamból hagyunk ki kicsit, bár könnyen meglehet hogy holnap megint máshogy fogom gondolni... No meg Peti véleménye is döntő szerepet játszik természetesen.
Labitat (Koppenhága) hsp-ből Tax válaszolt, bár csak a listára így továbbítva lett nekem, hogy írjak ha tudunk pontosabbat, mert valószínű hogy ki tudnak segíteni, és amúgy is van egy szekuricsis csapat aki szívesen találkozna velünk :)
És pár perce futott be az amit már lassan hiányoltam is, egy levél Dániából aki arról érdeklődik, hogy a vízumainkat el tudjuk-e intézni időben? :)

2004óta vagyunk uniós tagállam, de már tavaly is találkoztam hollandokkal akik nem tudták (pedig itt nyaraltak) hogy Magyarország tagállam illetve el sem akarták hinni, hogy már Románia is az. Valószínűleg ott kisebb vagy máson van hangsúly a politikán belül. Mindegy ők meg úgyis mással vannak tisztában amivel mi nem...

Ezúton is, bár az egyikük külön megkért hogy inkább angolul blogoljak, szeretnénk megköszönni az eddigi válaszokat, felajánlásokat akkor is ha nem teljesülnek be, még így is hogy valószínűleg nem fogják tudni elolvasni amit írok. Belgákon pedig nagyon meglepődtem, eddig sem hittem róluk semmi negatívat, de most már csak pozitívummal élek :)
 

Címkék: hollandia szallas hacker belgium franciaorszag dania szlovenia hackerspace idegenvezetes szervezes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://heksg.blog.hu/api/trackback/id/tr643018651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása